A Városi séták és a Makettfesztivál közös programja
A Vízgazdálkodási és Kutató Intézet egy évvel ezelőtt befejezte tevékenységét Kvassay Jenő úti telephelyén. Egykori épületei azóta csak részben kihasználtak, a vízgazdálkodási kísérletek céljából épült modelljeik megsemmisültek. Vadász Jenő, a Vituki munkatársa kalauzol minket végig a területen, kinézünk a toronyház legfelső szintjéről, majd a megüresedett modellcsarnokban mutatja be a fennmaradt archív anyagokat.
Időpont: 2013. október 4. 16:00
Részvételi díj: diák 1000ft, felnőtt 2000ft – Makettfesztivál bérlettel ingyenes (regisztráció bérlettel is szükséges!)
Találkozó: október 4. 15:45 – a VITUKI északi bejáratánál – TÉRKÉP
Regisztráció: ITT
A VITUKI-t 1952-ben abból a célból alapították a korábbi Vízrajzi Intézetből, hogy alap és alkalmazott kutatásokat végezzen, tanulmányokat készítsen az ország vízkészletének megőrzéséhez, fejlesztésére, vízgazdálkodásának tudományos megalapozására a magyar vízgazdálkodás részére.
A telep épületeinek egy része, többek között a modellcsarnok az 50-es években épült, a toronyház 1976-ból való. Az épületet az Iparterv mérnökei tervezték Mühlbacher István vezetésével. A mindössze 20×22 méter alapterületű torony aljában kongresszusi termet és korszerű könyvtárat alakítottak ki. A csúszózsaluzással épült vasbeton torony szintjeit a lépcsőház és a liftakna köré építették, a szobákat a homlokzatok mentén helyezték el. Az épület legmagasabb pontja 57,77 méter, itt egyre több hírközlési berendezést helyeznek el. A tetőszintről különleges panorámában gyönyörködhetünk, mélyen alattunk az épülő Dél-pesti Szennyvíztisztító, szemben a Lágymányosi-öbölben megkezdődött újbudai beruházások földmunkáit figyelhetjük.
A Vituki kutatói modelleken tanulmányozták a vízgazdálkodási beavatkozások hatásait. Többtíz méteres másolatát készítették el például a Bős-Nagymarosi vízlépcsőnek, melyen vizet folyattak, a modellcsarnokban felépítették a Balaton modelljét. Mindebből csak archív felvételek maradtak, melyeket Vadász Jenő, a fényképek készítője a modellcsarnokban rögtönzött vetítésen fog bemutatni.