Tematikus séták során a városaink egyes rétegeit fedezzük fel. Ilyen tematikákat végtelen mennyiségben lehet gyűjteni, az épített környezetnek számtalan rétegét lehet felfejteni. Budapest ebben a tekintetben sem marad alul, fővárosunk épületeinek, tereinek és utcáinak történeteivel Dunát lehet rekeszteni. Építészeti szempontból egyedülállóan heterogén ez a város, az eklektikus épületállomány nem csak a saját korszakát illetően változatos, a 19. század óta folyamatosan egymásra és egymás mellé épülő korok stílusai és az építészek rengeteg felfedeznivalót hoztak létre.
Meggyőződésünk, hogy a saját lakókörnyezet épített örökségének megismerése fenntarthatóbb városokhoz vezet, amire mi sem ad jobb lehetőséget, mint egy városi séta.
Egészségügyi sétára mindenkinek szüksége van, a saját környéken történő sétálás mindig új felfedeznivalókat tartogat, azonban a már negyvenedszer megtett útvonalak egy idő után egyhangúak lehetnek, pedig még rengeteg rejtett kincs található a környékünkön.
Alábbi, folyamatosan bővülő oldalunkon olyan térképes adatbázisokat gyűjtöttünk, melyek segítségével jobban megismerhetjük saját környék építészetét és történetét. Unod már az utcádat? Pedig ott egy műemlék! Sosem tetszett a sarki társasház? Pedig ott lakott Karinthy! Jó böngészést és utána mégjobb sétálást kívánunk!
Mit találtál a környéken? Írd meg saját Páratlan Budapest sétád történetét a varosisetak@kek.org.hu címre!

ÓVÁS! – Kik éltek, kik építettek itt?

Óvás! Egyesület

BP100: A BAUHAUS NYOMÁBAN

KÉK - Kortárs Építészeti Központ

BUDAPEST100

KÉK - Kortárs Építészeti Központ

HÍRES EMBEREK BUDAPESTJE

Lechner Tudásközpont

KÖZTÉRKÉP

Közterek és közösségi terek művészi alkotásai

FORTEGO APP

Fortepan

KÖZTÜNK ÉLŐ ÉPÍTÉSZET

Lechner Tudásközpont

BUDAPEST IDŐGÉP

Hungaricana Közgyűjteményi portál

MŰEMLÉKEM .ITT

Műemlékem.hu

HAZAI KÖZÉPÜLETEK

BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszék

Budapest Szecessziós Építészete

Iparművészeti Múzeum - Partage Plus projekt

BUDAPEST SZECESSZIÓS ÉPÜLETEI

Szecessziós Magazin

Ybl Miklós Virtuális Archívum

Budapest Főváros Levéltára

URBFACE

ARTIST-FAMA Kft.

CSILLAGOS HÁZAK 1944-2014

OSA Archívum

KI TERVEZTE?

CompArt Stúdió Kft.

BP HELYI VÉDETTSÉG

Budapest Főváros

Disclaimer: Az itt összegyűjtött oldalak tartalmait nem a KÉK szerkesztette. Az egyes aloldalakon minden szükséges hivatkozást és forrásmegjelölést feltüntetünk.
Ha ismersz még a fentiekhez hasonló interaktív térképes adatbázist, küldd el a varosisetak@kek.org.hu címre.
Header fotó: Klaniczay János
Gyűjtötte: Klaniczay János