Skip to main content
Események betöltése

« Összes Események

Játékos modern Újbudán | KÉK Városi Séták a Bartók Feszt’-en

augusztus 29 : 10:00 12:00

A Kortárs Építészeti Központ idén két városi sétával vesz részt a Bartók Feszt’ programjában. 10 éve a Bartók Béla úton működő szervezetként fontosnak tartjuk, hogy a helyi épített környezet és a városfejlődési folyamatok minél nagyobb fókuszt kapjanak, ezért szeretünk minél többekkel testközelből, sétálva beszélgetni ezekről. A Feszt’ idei tematikájának megfelelően az egyik útvonalon a Bartók-negyed kevésbé ismert modern örökségével foglalkozunk, a másikon pedig az elmúlt 20 év fejlődési irányait, a környék ismert és kevésbé ismert helyeit fedezzük fel közösen.

KÉK VÁROSI SÉTÁK: JÁTÉKOS MODERN ÚJBUDÁN
Időpont: 2026. augusztus 29. szombat 10:00-12:00
Sétavezető: Klaniczay János építész, a KÉK szakmai kurátora

Eltolt ritmusok, ötletes anyaghasználat, árnyékjáték és fagyiszínek – a Fehérvári út és az Október huszonharmadika út környékén a ’60-as években felépült társasházak jól példázzák a háború utáni modern játékos arcát. Ha jó ajtókon megyünk be, még egy becsomagolt brutalista piramist is megtalálhatunk – ezeket a csemegéket fedezzük fel sétánkon.

A sétákon való részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött a Tixa felületén. A regisztrációt az alább megtalálható gombra kattintva tudod megtenni.


A FESZT’-RŐL

A Bartók Feszt’ idén azokra a társadalmi folyamatokra és szereplőkre hívja fel a figyelmet, amelyek a hétköznapokban gyakran észrevehetetlenek. A teljes eseményt és a további programokat itt találod: https://fb.me/e/76ft1f83A

A részvétel minden programon ingyenes. A fesztivál Újbuda Önkormányzata és a KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft. szervezésében valósul meg. A programváltozás jogát fenntartjuk. Az eseményen kép- és hangfelvétel készül.