Röviden a gyár és a kapcsolóház történetéről:
A budapesti vezetés 1911. június 28-án döntött saját áramfejlesztő telep építéséről Kelenföldön, melynek tervezése során mindenben az akkori technika csúcsát igyekeztek megcélozni. A korszak egyik legnagyobb középítkezésének számító projekt építési munkálatai 1912. augusztus 2-án kezdődtek Reichl Kálmán műegyetemi tanár tervei alapján, az (akkoriban hazánkban egyedülálló 3 fázisú) áramszolgáltatás pedig 1914. június 18-án indult meg. Az új erőművel a budapesti műszaki fejlődés is egy nagy lökést kaphatott volna, ha az üzem átadását követő néhány hét múlva ki nem robban az első világháború, ami a modernizáció lendületét erősen megtörte. Az 1920-as években aztán újra megindult a fejlődés, mely a telep jelentős bővítésével járt. Bierbauer (Borbíró) Virgil 1925-ben kapcsolódott be Reichl oldalán az új épületek tervezésébe, majd utóbbi 1926-os halála után ő vette kezébe az irányítást egészen 1934-ig.
Ebben az időszakban épült az erőmű képén uralkodó jellegzetes óratorony(1926), és a kulturális örökség részét képző kapcsolóház is a híres vezénylőteremmel (1927-29), mely utóbbiakról tervezőjük következőképp nyilatkozott:
„A cellák soraiból álló épület dunai homlokzata, árkádos alsó emeletsora, a nagyméretű olajkapcsolók robbanótere, amely arra szolgál, hogy netáni olajkapcsoló-robbanás esetén a nagy mértékben fejlődő füstgázok ne veszélyeztessék a többi cellát. A felső emeletsorokon a nyílások a készülékek fontosságához mértek.”
„Vasbetonvázas épület, melynek téglafalazatai csak a kitöltő, térelválasztó falazat szerepét játsszák, épp ezért mintásan, textilszerűen falaztattak, egyfelől, hogy éreztessék ilyen mivoltukat, másfelől, hogy a hatalmas felületeknek fény-és árnyékéletet adjanak.”
