Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kelenföldi Városközpont – Városi Séták x Othernity

2021-09-25 : 14:00 - 16:00

3500Ft
// A tavalyi nagy sikerű eseménysorozat új lendületet vesz és a nemrég megnyílt Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának, az Othernity-nek a középpontjába helyezett 12 budapesti épületbe enged betekintést.
// 1973 nyarán, a kelenföldi lakótelep befejező építkezéseivel párhuzamosan megindulhatott a Kelenföldi Városközpont kivitelezése. Az 1969-ben meghirdetett építkezést nagy várakozás övezte. A városközpont, ami a több mint 9000 ezer lakással bíró lakótelep közepére épült, az első “anti-alvóváros” koncepcióját volt hivatott életre kelteni. Az épület tervezője, Zilahy István lehetőségeihez mérten egy igencsak modern épületet álmodott meg, amely kulturális, bevásárló és szórakoztató funkciók egész sorát foglalta magában. A városközpont épületegyüttesébe terveztek egy ABC-t piaccal, “étteremeszpresszót, szórakoztató kombinátot” széles terasszal “azoknak, akik nem akarják idejüket főzéssel tölteni”. Megépült továbbá a Budapesti Művelődési Központ épülete, amelyet a fővárosi “művházak” módszertani irányítójának szántak, magában foglalva a Szabó Ervin Könyvtár legnagyobb kerületi fiókját. Még egy 600 fős befogadóképességű filmszínház is a koncepció részét képezte. Különlegességét leírják Zilahy szavai: “az első lesz Budapesten, amelyet már eredetileg panoráma filmvetítésekre terveztünk”. 1975-re elkészültek a központ első épületei, majd 1979-ben megnyitott az épület, amely a mai napig magában foglalja a Budapesti Művelődési Központot és a fiókkönyvtárat is. Építésekor Budapest első, komplex művelődési intézménye lett. //
// Sétavezető: Pesti Mónika és Bakó Krisztián
// Épületbejárás ára: 3500Ft (diák 2500Ft). Maximum létszám: 30 fő. A sétán való részvételhez védettségi igazolvány szükséges. A séta során kérjük a járványügyi szabályok betartását. A belső terekben maszk viselése kötelező.
// A bejárásokról bővebben: http://varosisetak.kek.org.hu/othernity-bejarasok/ //
// A Velencei Építészeti Biennálé magyar programjának, az Othernity-nek hivatalos honlapja: http://othernity.eu //
// Fotó: Fortepan / Kádas Tibor, illetve Esti hírlap 1963/12/23 //

Részletek

Dátum:
2021-09-25
Időpont:
14:00 - 16:00
Összeg:
3500Ft