Skip to main content
cikkekelőző séták

Tervezett séták: VIDÁMPARK, CSILLEBÉRC, TŐZSDEPALOTA

By 2014.01.16.december 16th, 2015No Comments

Míg a tervek közt szerepelnek régebbi, népszerű séták megismétlései is, fontosnak tartjuk, hogy a jövőben is sok olyan helyre eljuthassunk, ahol még nem jártunk.

A séták szervezése sokszor nehéz folyamat, előfordul, hogy hosszas egyeztetés után mégsem jutunk be valahova, de arra is volt már példa, hogy egy régebben meghiúsult terv évekkel később tudott megvalósulni.

Az elmúlt időszakban is voltak olyan helyszínek, ahova a szervezés dacára végül nem sikerült bejutni. Ezeket mutatja be ez az írás. Ennek célja egyrészt, hogy szeretnénk, ha nem merülnének feledésbe ezek az tervek, másrészt buzdítunk mindenkit arra, hogy ha vannak ötletei, ossza meg velünk, mert könnyen lehet, hogy van olyan hely, amit mi nem ismerünk, vagy nem jutott még eszünkbe.

Várjuk az ötleteket a {varosisetak@kek.org.hu} e-mail címre!

Köszönettel, KÉK Városi Séták szervező csapata

 

Az utóbbi idők tervezett sétái:

1. BUDAPESTI VIDÁM PARK

A Vidámparkba tavaly ősszel majdnem sikerült bejutnunk, de akkor a hirtelen bezárás, majd a meghosszabbított nyitva tartás miatt végül nem jött össze a bejárás. Azóta a Vidámpark végleg bezárt, helyét az Állatkert kapta meg, de az átalakítás előtt még szeretnénk egy sétát szervezni. A Vidámpark néhány épülete műemléki védettség alatt áll.

vidampVidámpark (fotó: Pongor Soma)

 

2. TŐZSDEPALOTA

A Magyar Televízió kiköltözése óta a Tőzsdepalotában még nem kezdődött el újra az élet. Az épület átalakítása zajlik, szálloda és rendezvényterem lesz az új funkciója. A séta szervezése sajnos nehézségekbe ütközött.

tozsdepalota

Tőzsdepalota (régi képeslap)

 

3. CSILLEBÉRC

A Csillebérci Úttörőtáborról valószínűleg sokaknak  felejthetetlen emlékei vannak, bizonyára érdekes lehetne a terület „szakmai” bejárása is, annál is inkább, mert a terület építészetileg is sok izgalmat rejtegethet. A séta szervezését a tél miatt egyelőre elhalasztottuk.

csilleb

Csillebérc (fotó: Pongor Soma)

 

+1. BUSZOS KIRÁNDULÁS

Évek óta ismétlődő ötletként merül fel a buszos túra szervezése, ahol egy nap alatt Budapesthez közeli fontosabb elhagyott épületeket, esetleg településeket tekintenénk meg. Ez minden bizonnyal nyári programként valósulhatna meg, reményeink szerint talán pont a következő nyáron..

 

Pongor Soma